MELL (általában)

A mellek a nőnél a nőiességet is jelképezik. Gyakran túl nagy csodálat veszi körül ezt a testrészt. A mellek megjelenése a nővé válást kezdetét jelenti. Ez számos reakciót vált ki a nőkből.

Egy nagy mellekkel rendelkező hölgy gyakran már egészen serdülőkora óta úgy érezheti, hogy anyáskodnia kell mások felett azért, hogy szeressék. »Még akkor is, ha tényleg jól tudok másokról gondoskodni, rájövök, hogy gyakran azért viselkedem így, mert félek az elutasítástól és úgy érzem, csodálnak ezen tulajdonságomért, és így kivívhatom az engem körülvevő emberek elismerését.«

Ezzel ellenkezőleg, ha kis melleim vannak, akkor lehetséges, hogy kételkedem anyai képességeimben, vagy állandóan azt érzem, be kell bizonyítanom, hogy jó anya vagyok. A bal mell inkább az anyaságom érzelmi oldalát jelképezi, amíg a jobb mellem a családanyaként megélt vagy a társadalomban betöltött női szerepemmel kapcsolatos kötelességeimre, felelősségeimre utal. Ha a melleim puhák, löttyedtek és lógnak, akkor meg kellene tanulnom keményebbnek, határozottabbnak lenni a beszéd- és cselekvésmódomban.

»Attól félek, hogy szexuális vonzódás tárgyává válok, hogy kigúnyolnak. Szégyenérzetet, zavart is érezhetek. Az is lehet, hogy nem akarok gyereket, mivel ez tudatosan vagy tudat alatt egy múltbeli sokkra, sérülésre emlékeztet. Talán azzal kapcsolatos félelmeim vannak, hogy hogyan legyek egyszerre anya és nő. Elfogadom, hogy ugyanannyit kell kapnom, mint amennyit adok, elfogadom a nőiségemet.«

 MELL – EMLŐGYULLADÁS

Az emlőgyulladás következtében a mell igen érzékennyé válik Ez főleg egy csecsemő szoptatásakor alakulhat ki, és ilyenkor általában fel kell hagyni egy időre, vagy véglegesen a szoptatással. »Mivel szorosan az anyasághoz kapcsolódik ez a probléma, egy olyan kellemetlenséget „kreálok” magamnak, amelynek következtében bűntudat nélkül abbahagyhatom a szoptatást. Az is lehetséges, hogy nekem van olyan érzésem, hogy túlságosan anyáskodnak felettem, vagy a társam, vagy valaki a közvetlen környezetemből. Ezek a mellfájdalmak arra is utalhatnak, hogy túl kemény, szigorú vagyok magammal szemben. Így elfogadom, hogy meghagyom másoknak a választás szabadságát, megtanulom szeretni önmagamat. Felismerem, hogy mindannyian a tapasztalataink által fejlődünk

MELL – FÁJDALOM, CISZTA

Amikor mellproblémáim vannak, akkor fel kell tennem magamnak a kérdést, nem féltem-e túl, vagy nem nyomom-e el túlságosan a gyermekeimet vagy a társamat. Akkor jelenik meg ciszta, ha bűntudatom van az anyasággal kapcsolatosan, vagy ha érzelmi sokkot éltem meg. Túlféltem az általam szeretett embereket, így viszont nem hagyom őket élni, helyettük hozom meg a döntéseket, igazi tyúkanyó vagyok. Jobban teszem, ha hagyom szeretteimet önállósodni azért, hogy ők is felelős személyekké válhassanak. Ne akarjak mindent helyük megtenni, megoldani.

Forrás: Jacques Martel, Lelki eredetű betegségek lexikona, 2010


Hozzászólások

Mellproblémák — Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük