Amikor az emberlánya bizonyosságot szerez arról, hogy baba van a pocakjában, akkor a kezdeti ijedtségen vagy esetleg sokkon túl, még nem sokat tud arról, hogy mi is vár rá valójában. Rengeteg érzés kezd el benne kavarogni, amelyek sokszor ijesztőek és váratlanok lehetnek.. A babavárás időszaka alatt a viharos testi változások mellett a lélek éppolyan nagy átalakuláson megy keresztül, amely így együtt már valóban “terhes” lehet..De miért is van ez így?

Mi áll a hullámzó kedélyállapot hátterében?
És egyáltalán, ez normális?

Gondoljunk csak bele… Egyrészt amíg nagyanyáink idejében több generáció élt együtt, a folyamatok kiszámíthatók és ismertek voltak. Már az egész kicsi leánygyermekek is úgy nőttek fel, hogy az a megnyugtató biztonságtudat volt bennük, hogyha egyszer majd ők várnak babát, akkor ott lesznek mellettük a család sokat tapasztalt női felmenői. Tudták azt, hogy majd a szülés után is lesz aki segítségükre lesz, aki a házimunkát elvégzi, többek között azért, hogy a gyermekágyas időszak valóban az legyen.. De mindezen túl az a babával kapcsolatos tudás is ott állt mellettük az idősebb generáció által, amely különösen a kezdeti időszakban olyan nagyon sokat jelent, ha van… amely meg tudja nyugtatni az anyukát, amely bátorít és erőt ad…

Mindez manapság már nincs meg (vagy legalábbis nagyon keveseknek adatik meg)… Nincsenek együtt élő sokgenerációs családok, a népes falvakkal szemben az izolált nagyvárosi lét a jellemző, nincs meg az az ismeret, amely a folyamatok megértéséhez szükséges, nincs megnyugtató biztonságtudat, és nincs támasz…

Manapság a kismamáknak ezzel a hiányzó biztonságérzettel kell megküzdeniük, amely annak idején erőt adott, ma ennek hiánya elbizonytalanít…

Várandósság= egy nagy lelki utazás

Másrészt a gyermekvárás időszaka természetszerűleg hoz magával rengeteg olyan új érzést, amelyeknek a felismerése és megértése talán segít egy kicsit a felkavart kismama lelkeknek… Az egész várandósság, az anyává érés folyamata mellett egy nagy lelki utazás is, amelynek különböző szakaszai vannak, és mindegyik szakasznak megvan a sajátos célja, feladata… Az első három hónap a magzat valóságos be- és elfogadásáról szól, a második három hónap a magzatra és az anyaságra való fokozatos ráhangolódásról  a harmadik három hónap pedig a befelé fordulásról és a magzat elengedéséről szól. Ezzel együtt alakul át fokozatosan a leendő szülőpár kapcsolata is egymással, egy új szerep kezd kibontakozni számukra, immár ők is szülők lesznek.

Ennek során az addigi gyermek szerepből érzelmileg is tovább kell lépniük, hátrahagyva azt és minden, saját szüleikkel szemben fennálló múltbeli sérelmüket is. Ugyanis ilyenkor a folyamat természetes velejárójaként a saját szüleikkel való kapcsolatuk is átrendeződik, újraértékelődik… A korábbi anya-lánya kapcsolat sok esetben új alapokra helyeződik ilyenkor. A lelki áttetszőség állapotában, a szülővé válás folyamata a várandósság végét jellemző elsődleges anyai elmerüléssel ötvöződik. Mindez olyan érzésekkel együtt jelentkezik a kismama számára, hogy immár nem ő irányítja a testét és talán a lelkét sem uralja, mert ő is csak részese és szereplője (vagy szenvedője) ennek a folyamatnak.

Mi segíthet ilyenkor? Az, ha a leendő Anya megpróbálja megfogalmazni és így elfogadni a feltörő érzelmeit és nem pedig elnyomja azokat. Az érzelmek elfogadása, és átélése pont abban segít, hogy az egykor megrekedt fájó érzelem örökre eltávozzon, azaz elengedésre kerüljön. Ha kimondjuk, átéljük, teret hagyunk nekik, akkor könnyebben megszabadulunk tőlük. A fájó érzelmeknek való ellenállás, megrekedést okoz.

Irodalom: Antoine C., A terhesség és az anyaság pszichológiája