Kötődés anyához I.
Az édesanyánkhoz való kötődés az alapja minden későbbi társas kapcsolatunknak, ez határozza meg az önbizalmunkat, a magabiztosságunkat, helyünket a világban. Ahhoz, hogy egy gyermekből lelkileg egészséges és kiegyensúlyozott felnőtt váljon, alapvetően szüksége van az anyai szeretetre és az édesanyjához való biztos kötődésre. Szüksége van arra, hogy azt érezze a feléje irányuló gesztusokból, hogy az édesanyja számára a létezése öröm és ajándék, továbbá önmagáért és feltétel nélkül szeretik.
A kötődés fajtái
A kötődést, amely jelenséget olyan sokan kutattak az utóbbi időben, úgy lehetne megfogalmazni, mint egy láthatatlan köteléket anya és gyermeke között, amely nem engedi őket egymástól eltávolodni, és amely a biztonságot jelenti a gyermek számára. Az édesanya érzékenysége és válaszkészsége az, ami döntő fontosságú. Reagál a sírására, nevetésére, értékeli a humorát, bátorítja, biztatja, dicséri és tanítja. Ezenkívül a csecsemős gondozóktól pont az különbözteti meg az anyát, hogy a napi teendők ellátásán és a gondozáson túl szeretetet közvetít a gyermeke felé, valamint melegséget, és elfogadást. Ha ez így van akkor a gyermek biztosan kötődő típusú lesz, és nagyon sok előnnyel indul az életben. De ha nem kap megfelelő válaszokat a gondjaira, nem reagálnak a sírására, akkor sajnos egy idő után elszokik attól, hogy jelezze, ha baj van… Ha még ehhez az is hozzátartozik, hogy az anya nem alkalmazza a testi kontaktust, akkor a gyermek elkerülő módon kötődik. A harmadik csoport az ambivalensen kötődő gyermekek csoportja, akiknek édesanyja kiszámíthatatlanul reagál jelzéseikre, továbbá az anya inkább saját magára koncentrál, és gyermekére csak akkor, ha épp kedve van hozzá.
De mi segít abban, hogy kialakuljon az anya részéről is az a szeretet és kötődés, amely mindennek az alapja?
A várandósság első napjától kezdve a kismamában elindul a testi változások mellett egy lelki változás is, amelynek célja, hogy lelkileg is felkészüljön a baba fogadására, az anya szerepre. Ennek része az, hogy a szülést megelőző időszakban kifejezetten érzékennyé válik, az un. “elsődleges anyai elmerülés” állapotába kerül, azért, hogy teljesen gyermekére fókuszáljon a megszületést követően. A mai kórházi rendszerben már szerencsére ismert a “rooming-in” rendszer, amelynek jótékony hatása felbecsülhetetlen. Az az állapot, hogy az anya és gyermeke minél hamarabb egy szobába kerül, a kötődés és az anyai ösztönök kialakulását nagymértékben segíti. Nem is gondolnánk, de szinte az egész napot átalvó babánk érzi, hogy mellette vagyunk. Az anyák szempontjából pedig ez a pár nap az un. “szenzitív periódus” időszaka. Az erre vonatkozó kutatások bebizonyították a 70-es években, hogy ha ebben a pár napban az anya kapcsolatot tud létesíteni gyermekével és nemcsak az etetések alkalmával kapja meg a babát, akkor sokkal szeretetteljesebb és melegebb lesz a közöttük kialakuló viszony. Ugyanis a testi közelség ilyen nagy hatást gyakorol az anyai szeretet és a kötődés kialakulására.
Miért nem adjuk meg babáinknak az első időben azt, amire leginkább szükségük van? A testközelséget, az összebújást, és az ölelést. Miért jó az, hogy berakjuk a kicsit egy külön szobába, egy hideg kiságyba és hagyjuk sírni kifulladásig? Miért hisszük azt, hogy ezzel tesszük nekik a legjobbat? Mert ezt írják a könyvek?
Természetesen nem lehet csak ebből kiindulni, és a rooming-in rendszer hiányára fogni a kevésbé szeretetteljes viszonyt. Nagyban hozzájárul ehhez a gyermekkorban megismert anyai minta is, és kötődési modell, ahogyan velünk bánt egykor az édesanyánk. A kötődési modell általában öröklődik, és nehéz kilépni belőle, még akkor is ha rossz is. Egy nehéz lefolyású babavárás és szülés is meghatározhatja, adott esetben rossz irányba a kötődés kialakulását.
Miért fontos a korai kötődés?
Muszáj elfogadnunk azt a tényt, hogy az első időszakban szerzett érzelmi tapasztalatok nagymértékben meghatározzák a későbbi eligazodásunkat a világban. Ilyenkor tanulja meg a baba a szeretetteljes viszonyulást másokhoz, a kölcsönösséget, ilyenkor ismeri meg és értékeli mások feléje áradó szeretetét. Egy-egy ölelés, simogatás, mosoly, megfelelő reagálás a baba sírására, ringatás mind az anyai szeretet megnyilvánulási formája, és hosszútávú jótékony hatása felbecsülhetetlen. Azt az alapvető bizalmat is, amely egyben biztonságot is jelent, az édesanya adhatja meg a gyermeke számára egy életre. Mindezt a babának érezni kell, mert abból tanul…
Érdekel a folytatás? Itt elolvashatod...
Ezért nagyon fontos, hogy ha valahol az anyalélek ilyenkor nincs rendben, ha az anyuka nem érzi ezt a túláradó szeretetet gyermeke felé még hónapok múlva sem, ha csak kötelességből látja őt el, akkor minél előbb ki kell deríteni, hogy mi ennek az oka… lehet, hogy a szülés utáni depresszió tünetei mutatkoznak, feldolgozatlan gyermekkori sérelmek bukkannak a felszínre, egy rossz szülésélmény nyomasztja az anyát stb. Lássunk túl magunkon, és tegyük helyre lelkünket, akár egy szakember segítségével, mert ez az állapot kihat a gyermekünkre is. Ugyanis akaratlanul is, de maradandó érzelmi és lelki sebeket okozhatunk ezzel csemeténknek.
Irodalom: Ranschburg Jenő: Az érzelem és jellem lélektanából; Szülők könyve