Gyermekkorunk során rengeteg tapasztalatot gyűjtünk magunkba. Számtalan olyan helyzettel találkozunk, amelyből tanulunk, tanuljuk az életet. Illetve jobban mondva megtanuljuk, hogy hogyan viselkedjünk úgy, hogy az otthon elismerést váltson ki, vagy legalábbis ne kapjunk érte büntetést. Ahogy felnövünk, gyermekkorunk jó és rossz emlékei valahogy elrendezésre kerülnek bennünk, és nekivágunk a családalapításnak, a felnőttség igazi kihívásainak. És itt ér hideg zuhanyként az, amikor egyszer csak a semmiből, illetve jó mélyről, feltör egy gyerekkori emlék, és a könnyeinkkel kerülünk nagy küzdelembe. Majd miután elvonult az a nem várt vihar, döbbenten nézünk, hogy ez mi volt?

Megmagyarázom:

Gyermekként nagyon függünk a szüleink szeretetétől. Megszületésünk után a szüleink jelentik számunkra a biztonságot, az ősbizalmat is ők testesítik meg. Ahogyan viszonyulnak hozzánk, és szeretnek minket ez sejtszinten rögzül bennünk. 6 éves korunkig hitrendszerünk nagy része kialakul bennünk, mindez az alapján, ahogy a szüleinket láttuk viselkedni. Ilyen formán rögzül bennünk az, hogy a világ barátságos vagy veszélyes-e, kell-e félni az élettől vagy ellazultan is lehet élni, illetve, hogy mennyire kell megfelelni a környezetünk elvárásainknak vagy megélhetjük önmagunkat. Amíg gyermekek vagyunk és függőségi állapotban vagyunk a szüleinktől, addig teljesen hat ránk a szüleink hozzánk való viszonyulása is. Ezért emlékszünk élesen egy olyan helyzetre, ahol dorgálást, szidást netán pofont kaptunk, de ugyanúgy, ha nagyon vágytunk volna arra, hogy megvigasztaljanak minket, de ez nem történt meg. Mély nyomot hagynak bennünk azok a helyzeteket, amikor mi úgy éreztük, hogy épp nem szeretettek vagyunk, vagy nem szívesen látottak. Az így begyűjtött lelki sérülések, mélyen elraktározódnak bennünk, és egy hasonló helyzet alkalmával a felszínre tőrnek.

Amikor mi magunk válunk szülővé, akkor a gyermekkorunk újraélődik és újraértékelődik. Sokkal könnyebben a felszínre bukhatnak az egykori sérelmek fájó emlékei. Elsőre ijesztő mindez, de okkal történik. A szív szeretne felszabadulni, és a lélek begyógyulni. Amíg ezekben a régi ügyekben megrekedt negatív érzések nincsenek feloldva, megbocsátva, megértve és elengedve, addig bizony újra és újra láttatni fogják magukat. Mindez a gyermeknevelésre is kihatással van, ugyanis egyszerűen kivetül ez a múltbeli fájdalom a jelenbeli helyzetekre. A szeretet-hiány könnyen megjelenhet úgy, hogy mi magunk sem tudjuk kifejezni a szeretetünket, vagy magában a szülő szerepünkben vagyunk instabilak az egykori biztonság hiánya miatt.

Mindannyiunknak vannak gyermekkori sérülései. Mert bizony volt olyan, amikor a saját és a szüleink elképzelése a szeretetről épp nem egyezett. Azonban meg lehet ezektől szabadulni, és nem pedig egy életen át cipelni. Még a legfájóbb élmény is megbocsátásba tud kerülni, ha más megvilágításba kerül az adott helyzet. Láttam már olyat, aki képes volt felszabadulni a sokáig zsarnoknak hitt szülő hatása alól, egész egyszerűen azért, mert kilépve a sebzettség skatulyájából rá tudott nézni egy másik nézőpontból a gyermekkorára.

Én mindig is a megbocsátás és a megbékélés útját hirdetem és ebben tudok az egyéni megkeresések során segíteni. Ha sikerül a gyermekkor fájdalmait elengedni, akkor nem törnek fel hirtelen a semmiből, gyógyulásért kiáltva. Nagyon jó módszerek vannak a sérült (belső) gyermeki én meggyógyítására, amelyek gyorsan és hatékonyan képesek pozitív változást előidézni.

Ha úgy érzed segítségre van szükséged, keress meg minket bátran,
részletek az Egyéni segítség menüpont alatt.

•