A házasságot követően nem volt kérdés, hogy akarunk-e babát. Minden álmom egy gyerek volt. Mivel a családban voltak nőgyógyászati gondok és a baba sem úgy jött, ahogy én elképzeltem, így kivizsgáltattuk magunkat. Kiderült, hogy van egy kis gond velem, de ez akkora már mindegy is volt, mert ott volt Ő a pocakomban. Leírhatatlanul boldogok voltunk. Ezt akartuk, és lám itt is van. Zavartalan várandósság volt. Egészen a 36. hétig dolgoztam, fitt voltam, kiegyensúlyozott, kismama tornára jártam, szülés előkészítőre… miközben vásárolgattam a babaholmikat, csinosítgattam a babaszobát. Egyetlen apró momentum zavarta meg a várandósságot. Kicsi lány koromtól kezdve kislányt szerettem volna, így teljesen abban a hitben éltem, hogy kislányom fog születni. Teljesen hideg zuhanyként ért, amikor kiderült, hogy Ő pedig fiúcska…. összetörtem, nem tudtam felfogni és 2 napig zokogtam. Miután elbúcsúztam a meg nem született kislányomtól és elfogadtam a tényt, hogy Ő egy pasi, minden ugyanúgy folytatódott, mint előtte.

Azt gondoltam, hogy mindenre felkészültem. Eljártam az előkészítőre, a védőnőhöz, voltak barátnőim, akik ilyen-olyan tanáccsal láttak el.

De megszületett Ő és rájöttem, hogy egyáltalán nem voltam felkészülve. Vagyis erre a részére nem.