Segítség – kiút a szülés utáni depresszióból

A bűntudat feloldása – a kialakult helyzet elfogadása

A szülés utáni depresszió egyik legnyomasztóbb jelensége a kínzó bűntudat. Az Anya lelki állapota eleve nagyon zilált, próbálja átvészelni a mindennapokat, és közben rendületlenül nyomasztja az a tudat, hogy ennek nem így kellene lennie, örülnie kellene a babának, és boldogan ellátni a baba körüli teendőket.

Ezek olyan hiedelmek, amelyek jelen esetben nem segítenek, hanem csak még mélyebbre viszik az Anyát a szenvedés-örvényben. Mindannyian másképp éljük meg a szülés utáni első időszakot, és ha mindezt megterheljük azzal, hogy teret engedünk a felénk áramló elvárásoknak, akkor egy plusz terhet veszünk a nyakunkba. Az elvárásokat vagy mi saját magunk generálhatjuk önmagunk felé, vagy a környezettől érkezhetnek. Teljesen mindegy az eredetük, és az is mindegy, hogy utolért-e minket a depressziós lelki állapot, mert csak gúzsba kötnek, és a hangulatunkat rontják.

Amikor a depressziós állapot fennáll, akkor ezek az elvárások még erősebben hatnak az Anyára és az általuk generált bűntudat pedig egyenesen őrjítő. Mindenképpen fontos ettől megszabadulni. Ennek érdekében célszerű megértetni vele, hogy nem depressziósan is rengeteg új dologgal kell megbirkózni, amely sok esetben bizonytalanságot vált ki a friss anyákból. A megváltozott élethelyzet, amely a szülés után jelentkezik, alapjában véve igazi erőpróba mindenki számára. És mindez természetesen még nehezebbé válik, ha az Anya közben önmagával is küzd. A bűntudat teljesen felesleges, és igazán romboló jelleggel bíró érzés, amelyre nincs semmi szükség. A szülés utáni depresszió állapotában annak érdekében, hogy az Anya visszaszerezze újra a belső stabilitását csak olyan dolgokra célszerű fókuszálni, amelyek jó érzést keltenek. Amelyek mintegy mentő kötél fokozatosan húzzák kifelé az Anyát ebből a lelki mélypontból. A bűntudat egyszerűen visszalöki és még a javulás reményét is elveszi.

Ilyenkor az elfogadás az, ami segít. Ha az Anya belátja, hogy lelkileg segítségre szorul, akkor a folyamatos ellenállás ami benne van az állapotával kapcsolatban, végre kienged. Ugyanis ha az Anya folyamatos ellenállást tanúsít önmagával szemben, azaz nem fogadja el, hogy most magára kell fókuszálnia ahhoz, hogy jobban legyen, akkor csak a saját dolgát nehezíti meg. Ez nem jelenti azt, hogy az Anya nem fog csinálni semmit. A depressziós Anyukák a legtöbbször ugyan úgy megpróbálnak mindent úgy csinálni, mint általában az anyák szoktak, de a lelki állapotuk nem teszi lehetővé, hogy feladataikat teljes odaadással végezzék. Az állapotuk elfogadása azonban csökkenti a bűntudatot.

Ha úgy érzed segítségre van szükséged, keress meg minket bátran,
részletek az Egyéni segítség menüpont alatt.