Gyermekkorunk meghatározó főszereplői a szüleink voltak. Egész életünkre hatással van a velük eltöltött gyermekévek. Szüleink megpróbáltak minket a legjobb tudásuk szerint szeretni. Azzal, hogy mi a világra jöttünk a felelősség is megjelent velünk együtt az életükben. A szüleink is voltak egykor gyermekek. Ők is számos gyermekkori jó és rossz élményt begyűjtöttek mire felnőttek. Ők is ugyanúgy függtek a saját szüleik szeretetétől, ahogy utána mi függtünk tőlük. És bizony ők is átélték azt, hogy talán nem úgy kapták a szeretetet, ahogy az nekik jól esett volna. Hanem másképp, ahogy a saját szüleik azt jónak látták, vagy éppen sehogy.

Nagyon könnyen megítéljük a szüleinket a gyermekkorunk sérelmei miatt. Őket hibáztatjuk, rájuk neheztelünk sokszor egy életen át. De érdemesebb a nagy egészt látni. Ha apánk vagy anyánk olyan családban nőtt fel, ahol nem volt divat kifejezni a szeretetet, ahol a zárt szívűség volt az általános, akkor érthető, hogy nem nyílt szívvel és túláradó szeretettel ölelgetett minket gyermekkorunkban. Ha a  szüleink csak akkor kaptak szeretetet, ha az elvárásoknak megfelelően cselekedtek, akkor ezt a mintát látva ők is a feltételhez kötött szeretetet gyakorolták velünk szemben.

Egy kis kitérő ez ügyben:

A személy és a cselekedete elválik egymástól. Bár nagyon könnyű és szinte általános az egybemosás, de a dolgok rendbetételéhez muszáj ezt kitisztítani. Én akkor szeretem a másikat feltételek nélkül, tisztán, ha bármit tesz, mond én akkor is szeretem. Mert NEM a viselkedését szeretem, hanem Őt magát. Ha megjelenik a szeretet esetében a feltétel, onnantól kezdve az nem igazi, tiszta szeretet. Ha a cselekedete, viselkedése miatt nem szeretem a másikat, akkor igazából sosem tudtam Őt magát igazán szeretni. Az igaz szeretet feltétlen. Nem könnyű így szeretni. De most olyan idők vannak, amikor újra tanulunk szeretni, és végre JÓL szeretni. Mert egyedül a feltétel nélküli szeretet az, ami emeli a másikat, ami gyógyít, és ami őszinte.

Tehát a szüleink generációja és a még idősebb generációk bizony nem voltak ennyire tudatosak. Próbáltak a legjobb tudásuk, és a saját tapasztalataik alapján szeretni. Ennek hatása pedig olyan lett, amilyen. Nekünk megadatik mindezt egyértelműbben látni, és azt gondolom ez magában hordozza annak feladatát is, hogy nem hibáztatjuk a szüleinket egész életünkben, hanem rendezzük a múltat. Belegondolunk az ő gyermekkorukba, abba, hogy vajon milyen családban is nőttek ők fel, mit hoztak magukkal, hogyan igyekeztek szeretni minket, és bizony ők is követhettek el hibákat, hiszen esendőek vagyunk mindannyian…

Nem beszélve arról, hogy mielőtt megszülettünk mi választottuk őket szüleinknek… De ez már egy másik téma. (Ha érdekel, kattints ide … >>>)

Ha úgy érzed segítségre van szükséged, keress meg minket bátran,
részletek az Egyéni segítség menüpont alatt.

•